Csólyospáloson 2011-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára is elérhető Helytörténeti Gyűjtemény, mely régi emlékeket idéző dokumentumokon, fényképeken és használati tárgyakon keresztül mutatja be a település történetét. A kiállítás három részből áll, egy állandó- és egy időszakos kiállításból, valamint egy szabadtéri kiállításból ahol a nagyobb tárgyak, gépek kerülnek bemutatásra. 

A településen talált régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy Csólyospálos területén több ezer évvel ezelőtt is léteztek már kisebb-nagyobb települések, így a kiállítás ékes darabjai között szerepel: tülök, edénytöredék, orsógomb, nyílhegy, kőbalta, dárdahegy, de láthatjuk a környékére jellemző réti mészkő bányászatának fennmaradt eszközeit is. Betekintést nyerhetnek a látogatók egyházi ünnepekkel kapcsolatos feljegyzésekbe régi tankönyvekbe, de található itt palatábla, tintatartó is. A korabeli földművelés, állattenyésztés jellegzetes tárgyai, munkaeszközei is bemutatásra kerülnek a helytörténeti gyűjteményben.

Írja meg a véleményét

Your email address will not be published.

Csólyospálos, Korona u. 1.